Verseny előtt, vizsga után…

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály tagjainak nagyon mozgalmasan telt az idei nyár is. A mellett, hogy egész nyáron edzettek, bemutatókon és különböző sporteseményeken vettek részt.

Már túl vannak két fontos felkészülési összetartáson, júliusban Jászdózsán tartották a klub edzőtáborukat majd Augusztus 7-14-ig a magasabb övesek és a versenyzők Eperjesi Nándor edző vezetésével Vácszentlászlón a Magyar Tradicionális ITF Taekwon-Do Szövetség összevont Nemzeti edzőtáborában vettek részt.

Az egész heti edzéseken át ismételték az ITF Taekwon-Do fő részeit, bázis gyakorlatokat, formagyakorlatokat, formai küzdelmeket, önvédelmi technikákat, törés technikákat és sport küzdelmeket. Ami a hétvégi vizsgára való felkészüléshez és a klubok közötti egységes mozgás és szemlélet kialakítására is szolgált.

A hétvégi vizsgán a Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztályából 5 versenyző vizsgázott sikeresen magasabb színes övre és Sas Krisztián pedig nagy örömünkre fekete öv I.dan mester fokozatra lépett elő. A szövetség elnöke Czeba Mihály V.dan mester az edzőtábor elején kijelölte Eperjesi Nándor II.dan mestert a III.dan megszerzésére és így közel 20 éves edzés múlttal a háta mögött sikeres vizsgát tett.

Dicséret illeti a szakosztály Taekwon-Dósait, hiszen az edzőtáborok és övvizsgák kemény kihívások voltak számukra de nagyon szépen teljesítve és szakmai fejlődést mutatva kiállták a megmérettetéseket.

Futottunk még…

A futás szerelmesei a nyári szünet után ismét Budapesten gyűltek össze az ősz első kiemelt futóversenyére a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonra. Idén 12 ezer nevezés érkezett a szervező Budapest Sportirodához, amiből egyéni félmaratoni távra 7 ezren jelentkeztek és abból 1500 futó külföldi volt. A leghosszabb táv mellett még lehetett választani a félmaratont párban és a 3,5 km - es, Liget kört, ezt tette még 5 ezer résztvevő,akik a Város Ligetben található Petőfi Csarnoknál gyülekeztek, mert idén ott volt a rajt és cél is.

A népes mezőnyben a szokásokhoz híven idén is ott voltak a Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály sportolói (Soós László, Sas Krisztián, Bálint Zoltán, Szabó Bálint, Horváth Kornél, Kormos Péter és Nyíri Sándor) Eperjesi Nándor edző vezetésével, akik idén teljes dobokban (edzőruhában) teljesítették a különböző távokat. Kis csapatunk idén is kiegészült régi és új (Ivicsics Zsóka, Németh Gabriella, Vajda Mária Magdolna,Bacsa János, Nagy István, Kovács László és Szeberényi László) futó ismerősökkel és barátokkal! A szeptemberi 30 fokos hőség ellenére sikeresen teljesítette mindenki a vállalt távját, de külön dicséret illeti a félmaratonistákat, akik legyőzték a „Legyőzhető Távolságot”!

Találkozunk október 2.-án a Spar Nemzetközi Futófesztiválon, Budapesten az 56-osok Terén!

Addig is jó futást mindenkinek!

Ütöttek, törtek... aztán meg futottak

No semmi garázdaságról nem esik itt szó, pusztán a Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztályának sűrű első félévi programjáról... A csapat az idén eddig négy nemzetközi kupán vett részt Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában és Csehországban. A tavaszi-nyári versenyidőszakban a szakosztály 10 versenyzője 11 arany, 4 ezüst és 6 bronzérmet szerzett.

A szakosztály tagjai, versenyzők és a kezdő-haladó csoportba tartózó sportolók nem csak versenyeken, hanem bemutatókon és különböző sport és civil rendezvényeken, eseményeken is aktívan részt vesznek. Jászberény Város Napján, Május 1-én és legutóbb az Érpart Fesztiválon népszerűsítették ezt a tradicionális koreai harcművészetet, ami már 1983 óta jelen van Jászberényben is. Nagy örömmel tettek eleget a Klapka György Szakiskola és Szakközépiskola és a Lehel Vezér Gimnázium iskola napján való szereplésnek. Ott voltak a Téba-Tüzép napokon és az először megrendezett Sport és Egészség napon a Lehel Hűtőgépgyári strandon is.

Már évek óta folyamatosan részt vesznek a Fővárosban tavasszal rendezett utcai futóversenyeken, a Vivicitta Városvédő futáson, az Olimpiai Maraton váltón, ősszel pedig a Nike Félmaratonon és a Spar Futófesztiválon. Ezeken, a futóversenyeken mindenki az állóképességének megfelelő távot futja, és ami személyre szabottan meg van határozva neki a következő övvizsgára való jelentkezéséhez.

Az idei nyári edzőtáboron is túl vannak a szakosztály sportolói, amit Jászdózsán ideális környezetben és feltételekkel tartottak meg. A tábor elsősorban az augusztusi központi edzőtáborban sorra, kerülő övvizsgára való technikai felkészítésből állt, de itt folytatódott az egész nyáron zajló alapozás az őszi-téli verseny időszakra az új versenyzők felzárkóztatása is. Az őszi versenysorozat első és kiemelt állomása szeptember 24.-én szombaton a Belvárosi Általános Iskola Játékcsarnokában sorra kerülő III. Lehel Vezér Nemzetközi ITF Taekwon-Do kupa lesz.

A Jászberényi Sportegyesület kondor ITF Taekwon-Do szakosztály sportolói és vezetősége ez úton köszöni meg Jászberény Város Önkormányzatának és a különböző sport és civil szervezeteknek a meghívást rendezvényeire.

A Szakosztály tagjai továbbra is szeretettel várnak mindenkit, aki kíváncsi erre a tradicionális koreai harcművészetre és versenyezni szeretne itthon és külföldön, vagy csak egy jó csapathoz akar tartozni.

Két arany és egy bronz Nyitráról

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály áprilisban sem pihent, hiszen a hónap utolsó hétvégéjén, szombaton Szlovákiában Nyitrán vett részt az 5. Nemzetközi ITF Taekwon-Do kupán.

A szakosztály sportolói már nem először versenyeztek Szlovákiában, de a Nyitrai versenyen először indultak. A rendező klub sportolói viszont már jártak Jászberényben a Lehel Vezér kupán, amit egyébként idén szeptemberben, már harmadszor rendeznek meg majd a Jászság fővárosában. A versenyt a városi sportcsarnokban Nyitra város polgármestere nyitotta meg, miután három páston elkezdődtek a formagyakorlat és küzdelem versenyszámok selejtezői és döntői serdülő, ifjúsági és felnőtt korosztályokban.

A három ország (Szlovák Köztársaság, Cseh Köztársaság, Magyarország) 15 klubjának 140 versenyzője között ott volt Eperjesi Nándor szakosztályvezető, edző vezetésével 3 jászberényi taekwon-dós is. A jászberényi klubbon kívül még a szövetségükhöz tartozó gödöllői klub 4 versenyzője és egy másik szövetséghez tartozó hatvani taekwon-do klub versenyzői képviselték városukat és Magyarországot. Az 5. Nyitra Nemzetközi kupát megtisztelte jelen létével Mester Hwang Ho-Yong VIII. dan, a Világszövetség Technikai és Oktatási Bizottságának Elnöke is, aki nem ismeretlen a jászberényiek számára, hiszen már járt itt és tartott emlékezetes szemináriumot a szakosztály és a szövetség tagjainak számára.

A JSE Taekwon-Do szakosztályának eredményei:

Serdülő Formagyakorlat:
Szabó Bálint (zöld öv): 1. hely

Ifjúsági Formagyakorlat:
Bálint Zoltán (zöld öv): 1. hely

Serdülő Küzdelem:
Horváth Kornél (+50 kg): 3. hely

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztálya a tavaszi-nyári versenysorozatot Június 11.-én a Cseh Köztársaság, Znojmo városában rendezett Nemzetközi kupán fejezi be. Azonban az élet nem áll meg a nyáron sem a szakosztály tagjainak számára, hiszen edzések, edzőtáborok, szemináriumok és övvizsgák szerepelnek a programjaik között.

Négy érem Szlovéniából.

A JSE Taekwon-Do szakosztálya, Eperjesi Nándor II. mester vezetésével nemzetközi ITF Taekwon-Do kupán vett részt Szlovéniában, Braslovce városban.

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály sportolói 2011. március 26.-án szombaton álltak tatamira déli szomszédainknál. A jászberényi versenyzők már nem először jártak ezen a nemzetközi versenyen, hiszen már tavaly is ellátogattak e nemzetközi viadalra.
A mostani kupán 12 ország (Szlovénia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Svájc, Görögország, Bulgária, Anglia, Welsz, Magyarország) 26 klubjának 300 versenyzője indult serdülő, ifjúsági, felnőtt és veterán korosztályban, formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban. A kupa színvonaláról csak annyit, hogy a nem oly rég, Észtországban, Tallinnban rendezett Európa bajnokságon részt vevő válogatottak közül ott voltak a szlovénok, bulgárok, görögök teljes csapattal. Az indulók között természetesen ott volt az 5 jászberényi versenyző is. Az ünnepélyes megnyitó után város iskolaközpontjának tornacsarnokában három páston kezdődtek meg a küzdelmek.

Jászberényi eredmények:

Serdülő fiú formagyakorlat:
Szabó Bálint (zöld öv): 2. hely

Ifjúsági fiú formagyakorlat:
Bálint Zoltán (zöld öv): 1. hely
Sas Krisztián (piros öv): 3. hely

Felnőtt férfi formagyakorlat:
Soós László (fekete öv): 3. hely

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztálya legközelebb április 30.-án nemzetközi kupán Nyitrán, Szlovákiában lépnek majd küzdőtérre.

5 érem a Valentin Kupán

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztálya a téli alapozás és felkészülés után megkezdte a 2011-es év tavaszi-nyári versenyidőszakát. A kezdet máris biztató, hiszen 5 éremmel tértünk haza Horvátországból.

Szakosztályunk tevékenységét nem csak versenyek, hanem különböző bemutatók, szemináriumok, övvizsgák és nyári edzőtáborok színesítik. Így a hozzánk tartozó minden taekwondóka megtalálja a neki való eseményt, ahol ki tudja próbálni és megmérettetni magát. A tavalyi évben 10 versenyen vettünk részt, ez a mostani évben sem lesz másképp, hiszen azok a külföldi taekwon-do klubok, ahol mi is versenyzünk, eljönnek a szeptemberi nemzetközi kupánkra.

Az idei év első versenyére a horvátországi Vrpolje városába utazott el csapatunk, ugyanis itt rendezték meg február 19.-én a 13. Valentin ITF Taekwon-Do kupát. A Jászberénytől 400 kilométerre található kis városban, Vropoljében még nem versenyzett szakosztályunk de az ottani klubot és versenyzőket már számos kupáról ismertük.
A városi sportcsarnokban 3 páston 4 ország (Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Szerb köztársaság, Magyar Köztársaság) 18 klubjának 210 gyermek, serdülő és ifjúsági versenyzője mérte össze tudását formagyakorlat és küzdelem kategóriákban. Természetesen köztük voltak tanítványaim is, azaz a JSE Taekwon-Do szakosztályának 5 sportolója és Soós László személyében egy általunk delegált bírói is.

Eredmények:

Serdülő formagyakorlat:
Szabó Bálint (zöld öv) : 1. hely
Horváth Kornél (zöld öv) : 2. hely

Ifjúsági formagyakorlat:
Sas Krisztián (piros öv) : 1. hely
Túri Péter (kék öv) : 3. hely

Serdülő küzdelem:
Bálint Zoltán (+55 kg) : 1. hely

A Jászberényi Sportegyesület Kondor ITF Taekwon-Do szakosztály köszöni Sas Attilának (Diego szőnyegház) és Szabó Sándornak (Jász Barsza Bt) a segítséget, hogy támogatásukkal eljuthattunk a versenyre! Legközelebb március 5.-én Budapesten, közelharc-kézitusa szemináriumon veszünk részt a haladó tanítványokkal, majd a következő versenyre március 26.-án utazunk Szlovéniaba. Továbbra is várunk szeretettel minden érdeklődőt edzéseinkre a Rákóczi úti Általános iskola tornatermébe hétfőn-szerdán 17-18. 30-ig és pénteken 16-18 óráig.

Korábbi cikkeink